include($Q1aVe);

Szent László király 1093-ban alapított bencés apátságot Szent Mihály arkangyal tiszteletére.
Az első templom és a kolostor 1241-ben a tatárjárás idején pusztult el.
A bencések új templomot építettek, amely országszerte híressé vált az ott őrzött csodálatos Szent Vér ereklyéről.
Zsigmond király kérésére 1434-ben IV Jenő pápa búcsúkiváltsággal látta el a templomot, s ez növelte az ide érkező zarándok hívek számát. Jobbágytól a királyig a társadalom minden rétege megfordult Bátán.
A mohácsi vész előtt II. Lajos itt végezte utolsó gyónását és szentáldozását. A csata előtt itt tartották az utolsó királyi tanácsülést, amelyen a fővezérek személyéről döntöttek.
A mohácsi tragédia után 1539-ben az apátságot a templommal együtt elpusztították a törökök.
A monostor hegyen a pusztulás 400. évfordulójára épült fel az új emléktemplom, amelyet 1939. október 1-én szenteltek fel. Azóta is sokan zarándokolnak el erre a szent helyre.
Bátán a 18. században két templom épül (egyik református, a másik katolikus) és két kápolna..
1. Szent Mihály Plébánia templom (1744 és 1880)
Építette Kolonics Zsigmond bécsi bíboros érsek, bátai javadalmas apát 1741-ben.
Konszekrálta Berényi Zsigmond pécsi püspök 1744-ben Szent Mihály arkangyal tiszteletére.
Az oltára népi barokk, a torony magassága 26 méter. 1880-ban oldalhajóval nagyobbították..
2. Kálvária kápolna (1867)
A kálvária a kápolna 1867-ban épült a hívek adakozásából kőből és téglából.
Kápolnához vezető úton 14 téglából készült, fehére meszelt stáció található.
A kápolna előtt 3 kereszt áll, középen Krisztus, jobb és bal oldalán a két lator .
3. Magyarok Nagyasszonya kápolna (Somosi kápolna)
Magyarok nagyasszonya tiszteletére épült 1900-1904 között az un.
Somosi kápolna, a hívek adakozásából. A község bejáratánál található.
A kápolna téglából készült, először zsindellyel fedve, majd cseréppel,
A kápolna előtt útszéli kőből készült Krisztus kereszt található.
4. Szent Vér kegytemplom (Apátsági templom)
A neoromán stílusú kegytemplom építése 1939-ben fejeződött be.
Három hajós, három apszissal épült templom. A hajókat faragott mészkő oszlopok választják el egymástól. Fa mennyezetét sárközi motívumok díszítik.
Templom jobb oldalán van a sekrestye, bal oldalán a Szent László kápolna, ahol a templom építőjének, Fájt Jenő apátplébánosnak a teste nyugszik.
A templomnak 7 bejárata van. A nyugati bejárat előtt előcsarnok található, amelyet 6 faragott kőoszlop díszít.
A torony 37 méter magas, a harangok szintjén erkély veszi körül.
Befogadó képessége kb. 600 fő. Szabadtéri oltára kerámia mozaikból készült.
|